Foglalás
Bezár

Kerékpáros túra ajánlatok

Kerékpáros túralehetőségek Hajdúszoboszló közelében

Hajdúszoboszló – Nagyhegyes



A Hajdúszoboszló és Nagyhegyes települések között épített kerékpárút vezet, az utat 2011. október 27-én adták át a forgalomnak. Önálló hossza a települések között 7866 méter, amely a településeken belüli szakaszokkal eléri a 13571 métert is!

Nagyhegyes – Balmazújváros



2014. március 21-én adták át a Nagyhegyes – Balmazújváros kerékpárutat a forgalomnak. Az út települések közötti része 6,9 km hosszan vezet, az összes emelkedés Balmazújváros irányába alig éri el a 10 métert. A szakasz sokkal változatosabb, mint a Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közötti rész.

Kráter-tó (12,2 km csak oda)



A városból a nagyhegyesi kerékpárúton kell elindulni, majd közvetlenül Nagyhegyes előtt, a csirketelep kereszteződésében -a padnál- jobbra letérve a kerékpárútról kell tovább haladni a mezőgazdasági műúton. 3,5 km-es nyárfasor melletti dimbes-dombos tekerés után balra kell letérni. Nem lehet eltéveszteni, hiszen az egyetlen beton/aszfalt utat kell figyelni. Innen már szépen látszik a tó körüli fás rész.
Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

Látóképi víztározó (17,2 km csak oda)



A Gatya-tóhoz -ahogyan sokan hívják- a Krátertől tovább haladva lehet eljutni a földeken át. Az utak minősége meglehetősen változó: esőzések után a traktorok és lovasszekerek erősen felvágják a talajt, de tartósabban száraz időkben általában könnyen járhatóak. A tó közelében található A Debreceni Agrártudományi Centrum egyik kísérleti területe is, ahol a tanulók és oktatóik végeznek különféle méréseket, vizsgálatokat.
Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

Angyalházi híd – Nagyhegyes – Hajdúszoboszló (31,2 km, vagy 37,8 km a teljes)



A jelentős mezőgazdasági forgalmat lebonyolító híd két útvonalon is megközelíthető. A Kráter-tóhoz hasonlatos kellemetlenséget ebben az esetben az első útvonal jobb oldalára eső sertéstelep okozhatja. Északi és keleti szél esetén kellemetlen szagokkal lehet ezen a szakaszon találkozni, amit ezen az útvonalon legalább hamar maga mögött hagyhat az erre járó a telep közelsége miatt. Aki ezt mégis szeretné elkerülni, vagy csak szét akar nézni a Keleti-főcsatorna partján levő víkendházak között, azok választhatják a némileg hosszabb második útvonalat, ahol egészen a MOL földgáztelepéig kell elmenni a kerékpárúton, majd a padot elhagyva balra kell letérni. Az angyalházi hídon túl gazdag élővilág figyelhető meg. Főleg ősszel a darvak vonulása ad látványos és hangzatos élményeket. Természetfotósoknak különösen ajánlott útvonal! A földutakon való kicsit nehézkesebb tájékozódás miatt viszont érdemes egy útvonalleírást készíteni a főbb pontokról. Kiérvén a Nádudvart a 33-as úttal összekötő szakaszra pillanthatunk meg egy tisztességes földkúpot. Ez nem más, mint a Vajda-halom, amely egyike az egykoron több ezres számban emelt temetkezési helyeknek. 95m-es abszolút és 9m-es relatív magasságát, valamint 11°-os oldalmeredekségét tekintve a legjelentősebb, amely az országban megmaradt! Innen műúton lehet elérni a 33-as jelzésű utat, melyre jobbra kell felhajtani. A főút hídján átkelve a csatorna mentén lehet visszajutni Nagyhegyes belterületére, ahonnan már egészen Hajdúszoboszlóig visszavezet a kerékpárút.
A 31,2 km hosszú útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>
A 37,8 km hosszú útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

Angyalházi híd – Nádudvar – Hajdúszoboszló (38,6 km a teljes)



Az angyalházi híd útvonalán indulva a földkúpot elérve balra fordulva Nádudvar területére juthatunk el. Érdemes megtekinteni a temető környékét, a Jókai utcán található kistavakat, valamint a személyforgalomra csak kivételes alkalmakkor használt vasútvonal végét. Nádudvarról szintén aszfaltozott úton lehet visszajutni Hajdúszoboszlóra.
Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

Ebes – Hajdúszovát – Hajdúszoboszló kör (26,6 km a teljes)



A körút Ebes után több verzióban is folytatható Hajdúzoboszlóig. Én a leghosszabb, ám mégis a legkényelmesebb útvonalat mutatom be. Hajdúszoboszló határától két ponton térhetünk rá az Ebes felé vezető földútra: az egyik a Google térképen jelzett, míg a másik a fotón kiemelt útvonal. Személy szerint a másodikat javaslom, mivel sokkal könnyebben járható. Ebesig egyszerű az út, hiszen végig ugyanabban az irányban kell haladni. Kivétel ez alól a 4-es főút miatti kis kerülő, amely bevezet a vasúti felüljáró alá. A földeken 1-2 tanya látható, de általában kicsi errefelé a forgalom. Ebesre beérvén a Kossuth, majd Ady utcán kell egyenesen haladni egészen a Béke utca kereszteződéséhez, amely kivezet végig a településről. Innen már műúton lehet közlekedni végig Hajdúszoboszlóig. Persze a visszaút is teljesíthető a földeken keresztül. Erre ad lehetőséget Ebesnek az Új soron történő elhagyása, majd arról jobbra történő lekanyarodása. Akik maradnak a műútnál, azok szét tudnak nézni Hajdúszovát belterületén. A falut elhagyva viszont az aszfalt minősége hagy némi kívánnivalót maga után, de nem járhatatlan még országúti kerékpárral sem.
Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

Nádudvar – Kaba – Hajdúszovát – Hajdúszoboszló (52,6 km a teljes)



Azok számára lehet ez egy kellemes körtúra, akik nem a látvány, hanem mindinkább a mozgás miatt szeretnének útnak indulni. A kör tovább növelhető egy földesi látogatással. Ekkor Hajdúszoboszló határai között 59,9 km-t lehet megtenni. Az út minősége itt sem egészen tökéletes mindenütt, de a meglehetősen kicsi forgalom miatt mégis zavartalanul lehet haladni, továbbá a hosszú fasorok páratlan látványt biztosítanak!
Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

Hajdúszoboszló – Zádor-híd (33,5 km csak oda)



A Zádor-híd egykoron jelentős forgalmat lebonyolító műtárgyi szerepet töltött be a karcagi lápos területeken. A vízszabályozásokat követően a terület mocsaras jellege megszűnt, így a híd eredeti szerepköre feleslegessé vált, ám műemlékként megmaradt a mai napig. A környék állatvilága meglehetősen gazdag: több ritka madárfaj is található a területen, továbbá ősszel a daruvonulás is megfigyelhető! Akik a 67 km-es oda-vissza utat hosszúnak találják, azok alig pár km-t megtéve betekerhetnek Karcag területére, ahol megtekinthető egy szélmalom is, továbbá vasúton fáradozás nélkül vissza lehet térni Hajdúszoboszlóra.
Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

Hajdúszoboszlói halastavak



Könnyed mozgási lehetőség, de ha a halastavak területét is bebarangolja az arra járó, akkor hosszabb időtöltésnek is beillő programot adhat a túra! A várost a 4-es főút mellett található kerékpárúton elhagyva lehet elérni a Keleti – főcsatorna hídját, ahol az autós forgalommal közösen lehet csak közlekedni! Pontosabban a táblák alapján a kerékpárosok ki volnának tiltva a hídról, ám az út melletti murváson -ami egyébként kifogástalan minőségű- minden további nélkül fel lehet menni, persze kellő körültekintéssel! A hidat körbejárva, vagy a kerékpárral az oldallépcsőn lesétálva lehet továbbindulni a víkendházak mellett. Azokat elhagyva egy zsilipen lehet átkelni. Innen már beépítetlen táj következik. A halastavak csillogását bal oldalon lehet majd észrevenni, amely a lemenő nap fényében pazar látványt varázsol elénk! A csatorna töltéséről a Nádudvar – Hajdúszoboszló műútra érünk ki, amelyen jobbra lehet visszatérni Hajdúszoboszlóra. Téli kiegészítő túra lehet a hídtól a csatorna bal partján fölfelé továbbhaladva megtekinteni a hattyúkat, amelyek már több éve a bukónál vészelik át a teleket, kihasználván azt, hogy a sebesebb átfolyás miatt itt csak nagyon ritkán fagy be teljesen a víz. A cudar időkben éppen ezért célszerű nekik némi élelmet is kivinni, hiszen ilyenkor egészen közel merészkednek az emberekhez.

(letöltés helye: https://hajduszoboszlo.hu/programok/bringazz-hajduszoboszlon )

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. Adatkezelési tájékoztató Rendben